Amiből az előbbi lett

Bor és kenyér hívebben melegit, tovább táplál egy hír, egy kósza dallam, mint főtudásom s étkem, az, mit ajkam (s minden pórusom) belőled beitt; elmém galambdúc-rekesztékeit lakja ma is a frissen és a hajdan bevett adat, gond, élmény, tarka rajban – épp csak a legfontosabb, az tünik: az öröm, az égi korty! Tegnap este testem-lelkem főétkül itta-ette, főtüzelőül! – S árván, hogy vacog máris a szív! Él két karom, kezem még, de amit befogadtak: puszta emlék! Hülök, merülök – halandó vagyok!