Tavaszelő¹

Bútorozatlan, mész-szagu, huzatos még, szél-járta még – se ablak rajta, se zsalu –, mily óriási távlatu – ha bele-beledörg az ég – ez a tavaszt-váró vidék, ez a gyalulás-, fölmosás- illatú világ, amely épp most szellőzi ki hidegét! Oh tágas, tiszta Épület, fogadj be, készülő Lakás! Még beföstetlen kikelet, kinyíló év, köszöntelek, fáradt és meghatott lakó – Mi működik már, mi a jó? Mutasd, hol van a kapcsoló, hadd csavarjam föl ragyogó napodat, tejszin holdadat, tündér csillag-csillárodat! Be ölég volt már a sötét, a jég, a hóvihar, a fagy! Oh központi fűtésű lég- és meleg- és fényvezeték, épülj fölénk, kék boltozat, te szabadság és menedék – csúnyán kifagytunk az uton. Meddig lakom itt, nem tudom. De úgy kell már a nyugalom, ablak és festmény a falon, könyv és gyümölcs az asztalon s az az ártatlan kényelem, hogy itt ül s beszélget velem néhány barátom, őszülő   és ifjú, akiket   elvitt a förgeteg, de meghoz tán a jóidő!