Tavalyi tükör

Kinyitom az ősszel lezárt szobát
a nyári házban – villan a tükör.
Üdvözlöm azt, ki onnan üdvözöl.
Aki ott várt, egy ujabb télen át.
Hogy megszikkadt; hogy meginasodott.
Hogy megmunkálta megint a magány!
Alig van hús megvéknyult ajakán.
Csak a szeme – még mohóbban lobog!
A fagy-fércelte ajkak, a meredt
vonások téli ág-boga felett
vad napként tűz, küzd, vádol messzi fény:
„Amért beléd költöztem egykor én,
én, én, a szikra, abból – ismered! –
mikor kezded már boldog életed?”
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]