Vonatból

Ami közel van, hogy rohan hátrafelé, eszeveszetten! De milyen híven-komolyan tart velünk, ami messze van – akár szivemben. Hogy nyargalnak hátra a fák, a sürgönypóznák a sín mellett! De ti, ti messzi, hű tanyák, akár a mult, az ifjuság, ti úgy követtek. Lám, a távolibb, hajdanibb ragaszkodik hívebben hozzád? Oh, hogy botlik, akadozik, szakad az is, az a szelid, messzibb valóság! Vonakodva bár, tétován, a téli rét lágy ködein túl, a tanyaház is valahány megtorpan a domb oldalán és hátraindul. Mint filmen, ha film tűnik át, mint fonál fonálra szövődve fut a futó közeli fák között az a messzibb világ, – a mai nap s az ifjuság – az egy időbe!