A fiatalokhoz

Milyen ember vagyok is én! Milyen voltam már, mint gyerek! Én örültem, ha szekerünket megelőzték más szekerek. Boldog voltam, ha ló-dobaj hangzott mögöttünk s – gyia-gyi! – mellénk futott, elénkbe vágott, előttünk táncolt egy kocsi. Szerettem nézni a futást, a sörényt, ahogy lebegett, a küllők fényét, a farával föl-fölvetődő szekeret, a vágtatásban széthuzó s összetekintő lovakat, azt a legényt, ki az ülésből fölállt, ostort vesz, odacsap s kalapját fogva nagy-vigan hátra nevet, hogy: sikerült! – Vele is az én telhetetlen kedvem repült!