Tihanyi barátaimhoz

Köszönöm ezt a meleg fogadást, hű barátaim, kartársaim ti, házak, ólak deszka-   s kőfalain,   s fatetőn s boglyán felsorakozott és oly lelkesen hurrázó régi ismerősök, hogy lám-   lám könnyezem.   Vágja a csontom az úti hátizsák, de nehezebb, aminek súlyát a szivemen hordom;   hadd pihenek,   adjatok inni félúton is egy kis üde igét, átlátszót, tisztát, örökéltüek, ti   fülemülék,   csízek és pintyek s pintyőkék és mind, akikből a dal tizezer éve is úgy zengett-keringett,   akár tavaly.   Ahány rigófütty, annyi arany korty, a szívnek; igyuk! Azé az élet, ki veletek, dal és rügy,   újulni tud!   Minden-tudók ti, mert minden-feledők, oh be igaz, nincs maradandóbb tanulni való itt,   mint a tavasz.   Halandó szívem, ő szomjazik, arra, jó a világ!   Micsoda győztes áriák! Köszönöm nektek az örök ifjúság e   csöpp italát!