Alvó asszony

Úgy alszik a földön oldalt feküdve   ez a komoly, ez a szép asszony, mintha neszt fülelne   a föld alól; összehúzódva, félarccal a fűben,   úgy aluszik, mint aki azért hunyja le szemét, mert   hall valamit; mint aki tud is hírt, valami jót már,   de nem beszél: csak nemes arca nyugalma sugalja:   semmi veszély! Úgy alszik, ahogy két tennivaló közt   biz’ csak a nők alszanak el, ha temetés után, ha   szülés előtt. Jövendő édes cinkosai, hányszor   kutattam így arcotokon egy mély értesülés fény-   futamait. Férfiak, görcsös arccal aluszunk mi,   csikorg a fog; álmotokban ti – napratárt virágok –   kinyílotok. Mit tudtok ilyenkor? Hogy bár idézzen   haja havat, előttetek, szép alvók, aki férfi:   fiu marad?