Látogatók

Írok. Bejön a halszag. „Jónapot” – szól némán, orromba, tüdőmbe, egyenest szívembe köszönve – „a tó küld: hogy vagy?” – Megvagyok. Sürget az asztalon a munka.   De nem dolgozhatom. Új vendég. Gomba-szag? A hegymögötti   erdő lép be az ablakon. Aztán, fülig szerelmi lázban egy jegenye, szinte dadog. Egy szántóföld, harsány-vidáman: tavaszra friss trágyát kapott. Venyige-füstjével egy kémény. Bőgve a szomszéd tehene. Aztán a rét minden fűszála, ég minden fellege, s oly testvérien magyarázzák, hogy élni jó és kell s lehet, hogy szemem alig tartja vissza válaszomat, a könnyeket.