Pihenés

Szívja testemből már az ágy a fáradtságot. Még nem alszom, de érzem, hogy enyhül az arcom, érzek már egy lágyabb hazát: alattam már a Pihenés. Tagjaimból a kín ahogy foly, akár a tél a jégcsapokból. Facsar egy édes, tiszta kéz. Facsar és szinte már terítget, mint anyánk a fehérneműt s már újulok, már mindenütt megértő, hű nap melegítget. És már olyasmit gondolok, hogy a tíz gödör, mit kiástam (facsemetének): munkatársam. Élnek, terveznek, boldogok. S jobb, több – okosabb! – a világ fáradságommal, mit kiadtam. …Mintha gyermekem nőne ottan, ahol forgattam a kapát!