Hunyt szemmel

Mihelyt a szemem nyitva van, lehunyom rögtön önmagam: nyomban nem leszek semmi sem, csak szem, csak világ-teli szem, De ha szememet lehunyom én nyílok ki: birodalom, földrész leszek, oly végtelen, határaim sem érhetem. Zenit-Nadir: pólusig ér lábam és fejem közt a tér. Kedvemre utazgathatom biborszín folyamaimon, zuhogókon, erdők, mezők, szorosok, zord csúcsok között; hol se nappal, se éjszaka, se nyár heve, se tél hava. Biborszín táj fölött hiven egyenletesen süt szivem. És idő sincs s a képzelet sejti az örök életet.