Égettfa-pusztán

Égettfa-puszta – látom égni
a régi fát;
lobog egy vén fa s megvilágul
egy volt világ.
Látom a szilfát, melybe nyilván
villám csapott,
melytől aztán a vad, kopár táj
nevet kapott.
Égettfa-puszta – látom égni
a régi fát,
az önfeláldozó, a hősi
keresztapát.
Szememmel nem láttam a vén fát
magát soha,
világol annál ragyogóbban
a fa maga.
Jártam a dombon, ahol egykor
égett, ahol
helyén már juhász-házak álltak
s öt juh-akol
s nyüzsgött a nép, két sváb zenész fútt
réz muzsikát,
vigadt együtt a puszta, mint egy
ős szép család.
Együtt dalolt – mert lagzi volt – vő,
nász, pap, kocsis:
ittunk; ittunk végül a régi
vén fára is!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]