Vidám reggel

Nagymosást, milyen gyönyörű teregetést csinált a zápor; tündököl tető, ég, fa, fű, meg a szivem a tisztaságtól. Megyek, még nem tudom, hova megyek, hang nélkül énekelve, utaim korlátlan ura, hű tagjaim friss fejedelme. Megyek a munkámmal, ahogy az a kapás paraszt a dombra. Munkám: lássam szavakba fogva, hogy milyen elhagyott vagyok! Megyek szöllők kis útjain: ne találkozzam senkivel; soha nem voltunk ily közel egymáshoz, embertársaim!