Viharban

Dörgött az ég, ömölt az eső,   nem szólt, csak egy madár; ő tudta – úgy is lett –, kitisztul   most már a láthatár. Hogy fújta itt a kis fenyőfán;   hogy jön a jóidő! Úgy fújta, mintha fényben égne   máris erdő-mező. Úgy fújta, versenyt a viharral   a büszke, hetyke dalt, hogy végül is leénekelte   a bőgő zivatart. Hogy mi az érdem, ha előre   tudta: közel a fény? Semmi. Csak az – hogy’ ázott-fázott,   remegett, félt szegény!