Kolerások; 1831
| Botját forgatva egy vidám paraszt |
| lépdelt az úton könnyedén. |
| Dúdolt, fütyölt…! Nem tudta ő sem azt, |
| hogy ő Végzet, ő a szörnyű Rém, |
| amelynek jöttét félte a falu; |
| hogy ő a Kolera, az iszonyu! |
| Vizelt, mivel már látta, odalent, |
| Simontornyát. Aztán szépen bement. |
|
| Bocskoros volt s nyurga ez a Halál. |
| Onnan fentről jött, északról, gyalog, |
| Megállt rögtön az első kapunál. |
| Vizet kért. Egy jó csuporral kapott. |
| Visszaadta a csuprot. S ott maradt |
| a csuporban, amíg ő ment tovább |
| a két megyére elég pusztulás – – |
|
| (Hogyan bomlik szét egy rendszer előbb anarchiába, |
| aztán a szabadság valami új rend-féléjébe. |
| A parasztok hiedelmei – „lényegükben” |
| most helyesen irányulnak. A lázadás. |
| A leverés: a halál uralma a halálon.) |
|
|
|