Osztály-vizsga
| Azt mondd el nékem végre, Múzsa: |
| kemény remény egy jobb jövőben, |
| ki megkísértesz újra-újra, |
| s többet kivánsz, mint telne tőlem; |
| te szívós hit, azt beszéltesd el |
| velem úgy: én is büszkén halljam, |
| hogy vettem részt utcai harcban |
| Szolnoknál a csepeliekkel; |
| az utolsó napon, mikor már |
| minden mi irva volt, betellett, |
| hogy próbáltuk a Tisza-partnál |
| feltartani a történelmet, |
| a huszonkettes vasas-ezred |
| egy töredéke még utolszor |
| hogy ment rohamra a híd mellett, |
| hogy tört volna ki a pokolból: |
| az elveszett csatából s köztük, |
| fél nap alatt, míg maradék |
| golyóinkat ellövöldöztük, |
| ifjú diák, hogy lettem érett |
| mint kaptam ott olyan leckéket, |
| melyekből, im, felelni illik |
| és felelni is fogok mindíg, |
| ha szólító ujjal te intsz rám, |
| mert ott kezdődött az én vizsgám, |
| ott, abban a percben, ahogy |
| megtelefonálták a rohamot – – |
|
|