Dózsa
Előhang egy hőskőlteményhez
| Éljen a Szabadság! Éljen az Egyenlőség! Éljen a Testvériség! Minden hatalmat a dolgozóknak! |
| Megért bennem a szó, mint ágak őszi szélben, kiáltom törzsem panaszait |
| S gyökereimét, mik bitorolt föld alatt búnak, bogozódnak – |
| Halljátok a törzsök recsegő szavait! |
|
| Régóta készülök erre az énekre – káromkodásaim |
| Erre edzették remegő torkomat! Mint fiatal anya |
| Vártam, hogy belém nyilaljon már a kín |
| S kiszakadjon végre egy néma nép szava. |
|
| A huszonötödik ősz húz át felettem távozó madarak kiáltásaival! |
| Jöttem a mély völgyből, mint mély életemből – alattam a róna |
| Vérködöt gőzölgött. Vércseppként fordult elém minden levél őszi jajaival. |
| Vérben gázolva így értem föl a dombra s néztem szerte, mintha most születtem volna. |
|
| Hány dombon jöttem át! hány évet hágtam át kapaszkodva szorult szívvel meg-megállva! |
| Felettem ért almák lengnek itt a szélben… nem eszem belőlük, ismerem ízüket. |
| Botommal szunnyadó kavicsokra verek… mi volt itt az élet s élni méltó álma? |
| S mi, ami annyiszor föllobogott bennem, hogy az est tűzvésze jött, a vad üzenet? |
|
| Ó hányszor futottam volna vissza innen – eltakarva arcom – úgy űzött a szégyen, |
| Csak azért, mert éltem, tudtam itten én is ébredni, aludni, |
| Beszélni, hallgatni, meghajtani térdem. |
| Legszebb bátorságaimmal kancsalul alkudni. |
|
| Ám, vörösül az ég… A hold mint aranyos görbe kard közeleg |
| Jobbomba símulva… Jövő győzelmeink kitüntetéseit |
| Csillogtatja az ég… Képzeletemben már fájdalmas seregek |
| Gyülnek hátam mögé… zajonganak, eltűnt vezérük keresik. |
|
| Jaj, jaj, jaj – hallom egy zsellér orditását, fogja véres fejét |
| S szalad felém, – jaj, jaj – sikoltoz egy leány s fölbukik meztelen, |
| Várkapu csikordul, lovas csapat porzik – jaj, jaj, zeng a vidék, |
| Kunyhó lángja lobban, kard hull, jaj, jaj, jaj, jaj – cseng a történelem. |
|
| Zápolyáék! – Ó, ha vissza tudnék vágni e korból reájuk! |
| Soraim az idők végtelenségén át korbácsok legyetek, |
| Pörgő karikásként csapjatok le rájuk, |
| Vetvén fejem fölé, csattanásra ezért rántsalak titeket! |
|
| Szabadság! Századok óta készülő vihar az elborult |
| Ég mögött ki egyre sűrűbben dörögsz fel, |
| Verd föl képzeletem, mint az elkomorult |
| Tábort, aki feléd indult Dózsa Györggyel! |
|
|
|