Csángók

Kívánkoztam a csángókhoz,
a künnrekedt pusztázókhoz,
Bukovinát sose láttam,
bele mégis visszavágytam.
Vissza, mint a gyerekkorba,
abba az őskori honba.
Istensegíts, Hadikfalva
volt álmaim birodalma.
Megindulván Napkeletnek,
ott pihentem volna egyet,
onnan léptem volna beljebb,
oda, hol a mese erjed.
Keletre, még keletebbre,
a sűrű nyelv-rengetegbe,
őseim Atlantiszába,
Kőrösi Csoma nyomába.
Mentem volna, sose mentem.
Ők indultak meg helyettem.
Nyikorgó nagy szekértábor
nesze kél az éjszakából –
Nyúlik messze a sík éjbe
kocsisereg lámpafénye;
sorban, hosszan, mintha házak,
utcasorok vonulnának.
Tejútnyi csillaggal mintha
Csaba népe térne vissza.
Zárkóznak be a parasztok:
ez a székely mindent ellop…
Gombolyagként kibomolva
tekerül le Hadikfalva.
Futó fonál az orsóról:
Istensegíts egy szekér-sor.
Hazátlan a hontalanhoz,
lemegyek a népfolyamhoz,
mint valami folyam-szélen
álldogálok az útfélen.
Maguk húzzák a szekeret,
rínak rajta a gyerekek.
Ver az eső, sehol egy ház;
ilyen volt a népvándorlás.
Törik a tej-kukoricát,
a szilvát a palánkon át;
zendül rájuk ebugatás –
ilyen volt a honfoglalás – –
– – – – – – – – – – – – –
Nézi a nép a menőket,
követi majd holnap őket.
Ez keletre, az nyugatra,
nyüzsög a nép, mint a hangya.
– – – – – – – – – – – – –
Szól az ágyú kelet felől,
feldörög rá nyugat felől;
ide-oda a csapdában
fut a magyar a honában. – –
 

1944

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]