Gyászinduló

Üdvözlet néktek, kik harcoltatok, harcoltatok és halni tudtatok. Dicsőség nektek, kik meghaltatok, halálotokkal példát adtatok. Ti felkelők, ti bátran elesők, ti bírák előtt büszkén meredők, ti lábon álló, élő temetők, menekülők, titkon elvérezők, oh míly magasra léptetek sötét korunk fölé, mely élni-halni félt! Míly tiszta csúcsról néztek már felénk. Takarjátok ki kebletek sebét. Özvegyek, árvák, úgy könnyezzetek: századok sírnak majd helyettetek. Apák, anyák ránk úgy tekintsetek: hogy a jövendő lett gyermeketek. S mi gyászolók, mi lépjünk mind elő, a gyász minékünk zord keresztelő, emelődjék arcunk, a könnyező. A közös kín a legnagyobb erő. Mondjuk példának a kicsiny magot, ki hivatást a föld alá kapott, ki élni akkor kezd, midőn halott – Ki népért halt, már fel is támadott. Mert nem múlik a földön semmi sem, se hő, se fény, sem erő semmilyen, alakot cserél csak rejtelmesen – Eszméért halni ne félj hát te sem. A Quadalquivir vize nem elég kimosni bár a szenvedők sebét – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – Üdv s tisztelet a zászlónak, amely a földre úgy hull, hogyha hullni kell, hogy félországot fed színével el, követői kiömlő vérivel –