Árvíz

Fú a szél, fú a zord, az északi, tajtékok fehér hadát kergeti. Ezer meg ezer gúnár-nyak sziszeg, repül a sáros áradás felett   a meglazult gát felé széjjeltépni a falut! Fú a szél, fú; a gyümölcsfák között   felpuffadt dögök és bútordarabok kerengenek, míg utat lelve el nem lengenek… Még áll a falu, de kint a tanyák világa már titkos szigetvilág,   Polinézia a cigánydombok két sor putrija. Fú a szél, fú, vén harang szava szól, minthogyha szólna tengermély alól. Mire emlékszik ez a víz, milyen bosszút venne meg az embereken? Le-lehajlik a sudár jegenye   állni dacos feje, leng rajta torz győzelmi lobogó   gyanánt boglya-csomó – –