Szántás szélén…

Szántás szélén egymagába üdezöld még az akácfa, de lábához a levél, de alája, ha a szél int, pirosan dől a levél, mint már csak a rogyásra gyáva sebesült alá a vér. Bokáig piros csatakban küzd szerteszét szakadatlan, utolsó percig a nyár. Emelt arccal néz az égre, szálanként kell, hogy letépje mosolyának lankadatlan vonásait a halál – –