Megtörte, rágta…
| Megtörte, rágta, őrölte, kiszívta |
| és félredobta aztán testemet |
| a termelés, a zord üzem, a szíjra, |
| szíjról idegre forgó gépezet. |
| Szabadon, könnyen, ócska hulladék, |
| használhatatlan rongydarab e földön, |
| szállhatok végre, nincsen ami kössön. |
| A sűrű szennyből tiszta buborék, |
| lebegj óh lélek a mocsár felett! |
| Egy hétre újra ember lehetek. |
|
| Futott a gépkocsi a hegyre, minden |
| kanyarnál úgy ismételte magát |
| a lenti táj köröttem, mint szelíden |
| barátkozó leány a mosolyát. |
| Melegült, tágult – majd minél nagyobb, |
| annál ködösebb lett a föld, az élet. |
| Oly jó volt éreznem, hogy az egésznek |
| fölöslege, búcsúszava vagyok. |
| Egy csöpp nem hull, egy fűszál nem nő másképp, |
| ha egyenesen a felhőkbe szállnék. |
|
| Feltünt a csúcs, a nap mögéje dőlt el. |
| Puhán, simán, mint atyai tenyér |
| emelt a hegy egyetlen lendülettel |
| áldozatul a vérző nap elé – – |
|
|
|