Mi lesz velem…
Mi lesz velem – már nem is firtatom. |
Bizonytalan lét könnyít, old, ez enged |
világodból ki, számitás, haszon! |
Hol semmiért szeretek és szeretnek: |
|
már arra lengek. A félholdas éj, |
mint rég Zrínyinek, lantot s görbe kardot |
nyom a kezembe. A habzó veszély |
kushadva nyalja lent a sziklapartot. |
|
Csak kép ez; vágy. De valónál valóbb |
a szív mélyén. Így könnyűl és így indul |
ez a világ. A legalulvalók |
így emelkednek szabad szavaimtól – |
|
|
|