Én könnyen állom…

Én könnyen állom, ami fenyeget, amíg veled. Tán vágyom is rá. Benned van, amit elveszthetek. Karolnám ott is, a sír fenekén, ami enyém. Önző vagyok? Irígy? Csak a halál önző, nem én. Vagy bölcsebb. Vagy szavunknak odaát értelme más, és menedék lesz úgy is ott, ha rám omol a ház. S ahogy szeretnem kín s bú nélküled s álom veled: pár kell már annak a halálhoz is, aki szeret – – – – –