Panaszdal a szolipszizmusról

Az almafa közé s közém

odaállt rögtön a vágyam.

Nem is az almát láttam én,

hanem a vágyam láttam.

Nem is az almát ettem én –

An sich sohasem lett enyém,

mit szívvel megkivántam.

Magamat kaptam vissza én

a lét-automatában.

Egy darab múltam állt elém,

vitt bárhova a lábam

s nem jövőm! Így vagyok szegény

e mindig-gazdag mában!

Hej, volna csak fejem helyén

példa okáért májam –

– – – – – – – – – – – – –