A hajnalcsillaghoz
| Hajnalban ébredek. Oh hajnali csillag, |
| latin néven akit Lucifernek hivnak, |
| te büszke kihívás, szép káromlás, dárda, |
| emberi marokból legmesszebbre vágva – |
|
| Legtávolibb bolygó! Az égi hatalmak |
| elé előőrsnek, éber őrállónak |
| éjszaka s hajnal közt, mígnem a nap följön, |
| Te kitartó kis mécs a vaksötét földön, |
|
|
Reggeli ájtatosság
| tengerkék ez a csengés – habja |
| mint magas szikla-szigetet |
| padlásszobámat. „Erre, erre |
| lépj ki már, erre a tengerre!” |
| Hajnali fél öt s a csoda, |
| a napi nagy csoda megint! |
| megnyílik s a résen beint |
| – mert sosincs békén a keresztény – |
| a kereszt az ablak keresztjén! |
| Mit akarsz ily korán, Uram? |
| Oh szólnod kell csak s én cselekszem: |
| Húnyt szemem ragyogva tekint Rád! |
| Hajadon fővel és mezitláb |
| haladok máris Feléd innen, |
| feledve, hogy még ágyban fekszem, |
| feledve, hogy nem reggeliztem, |
| haladok micsoda magosban, |
| feledve, hogy nem mosakodtam, |
| haladok feléd, oh nagy Úr, |
| fölött, tenger bűnöm fölött, |
| feledve, hogy már ezenközben |
| mennyit bűnözök, sőt bűnöztem, |
| haladok tróntermedbe, sőt |
| állok már trónusod előtt, |
| feledve, hogy – nyelved sem értve, |
| nem imádkoztam vagy tíz éve, |
| feledve, hogy nem énnekem szól |
| ez az ébresztő a toronyból… |
| – – – – – – – – – – – – – – – |
| és ahogy ébredek, úgy enged, |
| úgy párolog rólam kegyelmed, |
| – – – – – – – – – – – – – – – |
|
Milyen hamar…
| milyen hamar megszokod, ha |
| milyen könnyen véglegesnek |
|
A feltámadás
| – A feltámadás? – Ott, a bejárónál! |
| Páncél, krinolin, frakk, suba. |
| Az angyaloknak tetszik a maszkos bál. |
| Itt áll Ábrahám, Don Quijote, Juda |
| minden virága, Kant, Caligula. |
| Caesar mellett Des Grieux lovag ágál, |
| Mert ki szebb itt is Manon de Lescaut-nál? |
| De búsan néz Krisztus, a múlt ura. |
|
Krisztusnak nem tetszik a vásár. |
| Nem sikerült az ünnepély. A vendég- |
| sereg nem tudja, mi a mai illem! |
| – Ah, édes árnyam, ön itt? – S ön is itten? |
| Falstaff azt nézi folyton, mit ehetnék. |
| Egy hang: Mikor jön ki közénk az Isten? |
| Másik: Drágám beh szebb voltál, mint emlék! |
|
| – Mama, én most is izgulok még! |
| Töröld meg szépen az orrodat, kincsem. |
|
Katica, épp ilyennek hittem! |
|
| Mivel csak magyarul írunk mi, |
| nem írjuk ide mind a szót, |
| ezt már fölösleges itt tudni – |
| – – – – – – – – – – – – – – – – |
|
| („Fac ut credas!” stb. Megidézni, |
| amit egykor – képzeltél!) |
|
|
Vérem protestáló…
| Vérem protestáló, de elmém feléd von |
| mert tudom, hogy sorsom nem kimért keréknyom |
|
| Bár a féltékeny föld lábam le-lerántja |
| van mi fölemeli; a szárnyalás vágya |
|
próbát tesz szünetlen – – |
|
| Nagy a föld. Vágyammal, mint a megveszett nyáj, |
| Fölnézek. Mint Gáspár, Boldizsár felett, már |
|
halk, szelíd parancs ég – – |
|
|
Egy misztikus bölcselő halálára
| ahol – ahogy egyre várta – |
| – Mit leltél ott, Pál diák? |
|
| (Fény és eső; isten és ördög; |
| veri az ördög a volt feleségét, |
|
|
Bántam is már…
| Hogy birom víg arccal is, |
|
|
Feltámadás II.
| Férgével, savával a szorgos |
| föld, az anyaföld, a meleg, |
| leszed rólam mindent mi mocskos. |
| a csigolyák, a bordák sorra. |
| Mint anyámtól hajdan, topogva |
|
Mert áldozás lesz! Tegnap gyóntam! |
| Gábriel csöndít a toronyban |
| és maga Jézus mond misét! |
|
Fussunk; nehogy egy utcasarkon |
| egy kósza vétek nyakonkapjon |
|
Panaszdal a szolipszizmusról
| Nem is az almát láttam én, |
| Nem is az almát ettem én – |
| An sich sohasem lett enyém, |
| Egy darab múltam állt elém, |
| s nem jövőm! Így vagyok szegény |
|
| Hej, volna csak fejem helyén |
| – – – – – – – – – – – – – |
|
|
Szabad vagyok
| Szabad vagyok, senki énrám |
| mindegy: ajkam áll-e némán |
| Így kaptam a legsúlyosabb |
|
Csontvázam keresztjén
| Felnőttem, kínra; ember vagyok, mint Te. |
| Főm lebillen, de nem panaszkodom. |
| csontvázam keresztjére fölfeszítve. |
|
| Ami puha, emberi, ami reszket, |
| ami fáj, ami fél, az az enyém, |
|
a legromlóbb, az vagyok én: |
| a hús, a vér, a hő, az agy, a nedvek. |
|
| Mint bilincs, melyet otthagyott a foglya, |
| csontom a szabadító föld alatt |
| mint elmerült korok fehérlő szobra – |
|
| De én, leszállva erről a keresztről, |
| mely, mint a Tiéd ott a Golgotán |
| – – – – – – – – – – – – – – – |
|
|
|