A dal

Szeme-húnyva, füle-dűtve oldalvást a hegedűre, hajladozva, mintha messze susogásra figyelmezne: tetszett nekem, ahogy – látszott – szive közepéből játszott az az egy szál hangász abban a döngő lakodalomban, föl-fölnézve, mint a baljós vizsgálat közben az orvos – S tetszett az a félig gyermek inas is a műhely mellett, ahogy fejét minden este harmonikájára ejtve az is mintha susogásra, üzenetre muzsikálna, fejét rázva olykor-olykor, mikor a hang hamisan szól, s fölnevetve máskor hozzá, mintha most meg csiklandozná – Abbahagyva, újrakezdve, aztán belefeledkezve ifjúságom idejében jómagam is így zenéltem; zeneeszközömre dőlve füleltem a jövendőre, fejemhajtva, szememhunyva füleltem vissza a multba –   Vénen, újra, újra igy lesem, mi zeng föl leglentebbről a szivemből.