Az új nemzetgyűléshez

„Hazát kell nektek is teremteni…”

Petőfi

 
Amit mi kaptunk: előleg csupán.
Egy koldus-szegény nő előlege
a munkára, hogy rakjuk fel a házát
a háború és a tűzvész után,
hogy költözködhetnék újra bele.
Ne hordja senki fenn fejét közülünk
holmi glóriával, sőt hajtsa le,
mert tolvaj-bélyeg lesz fején a hírnév
s orgazda ő, ha nem lesz érdeme:
ha nem váltja be szorgalmas okosság
derék dolgával az előlegét.
Rajtunk fordul meg: lesz-e újra ország,
Lesz-e otthona ennek az anyának,
aki kezünkbe adta mindenét,
utolsó fillérként végső bizalmát.
Mirajtunk fordul most meg, lehet-e
olyan magyarság, hogy szennybe ne fojtsák.
A nemzet velünk tette fel a sorsát
s duplán vesztünk, ha nem nyerünk vele.
Nem örvendve hát, hanem szívszorongva
iskolásokként álljunk a padokba.
Mert példák vagyunk. Befagyott folyó
jogtorlaszaiként országnyi rom
anarchiája köröttünk. A nemzet,
az önnön bűnével viaskodó,
minket emelt fel, szólván: ők a kezdet,
ők a virág, hol minden csupa gyom.
A millió önzés egy kaosza
mivelünk próbál teremteni rendet,
jobbat és szebbet, mint volt valaha.
A milliók, akik már önmagukban
félik – mert ott is látták – a csalót,
a tolvajt és a gyilkost, felocsúdtan
reánk mutatnak: íme ők a jók,
az ember-voltra példamutatók,
kik értünk magukon is erőt vettek,
hogy átválthassák arra a valót,
amit eddig csak eszmék ígérgettek.
Magunk vagyunk. Nincs köztünk, akinek
pisztolyából az elkeseredett
lövések már a történelmen át
dörgik, mint Botond bárdcsapásai,
egy népnek élethez való jogát,
és nincs köztünk a férfi mind, aki
hős is volt, mikor dőlt az áradat.
De hősöket vár és férfiakat
az élreállóktól nép és világ.
Milliók pillantásának soha
fénycsóvájában csapat így nem állt még.
Kegyetlen, nagy fény! Egekig vetül,
egy nép egére áruló jelül
mozduló kezünkről ma minden árnyék.
Fölös mondanom: száradjon le a
kéz, amely itt maga felé hajol;
ez a nagy fény, mint szálló kard vasa
csap felénk a nép millióiból.
Csapjon, suhogjon! Hulljon le a kéz,
ha csak magának akar itt is többet,
ha megtagadja azt a nagyobb törzset,
azt a szándékot, mely idenyújtotta
megfoghatóan a megbékülés
ünnepére és aztán a dologra!
S hulljon a fő, ha… úgyis hullni fog,
mert egy nép feje bukik le velünk,
ha gyengék leszünk a parancsra, hogy
hazát kell nekünk is teremtenünk!
 

1945. nov. 29.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]