Az új költőkhöz
Minden írás napló –: kötelezvény lett! Ha betűt látsz, |
lássuk a dátumot is! – ahhelyt az jusson eszedbe. |
Mert mi a szó pusztán? Csak üres flaskó! Az idő tölt |
színt, ízt és zamatot bele s ő is érleli szesszé. |
Itt ez a cimke: |
szabadság vagy |
szabadság vagyItt ez a cimke: |
testvér vagy ezek, hogy |
munka, magyarság vagy teszem ez: népjog, felelősség
|
gyorsan az ablak elé! Mi az évjárat jegye rajta? |
Azt vizsgáld legelébb, nehogy aztán már tele szájjal |
azt kelljen nézned, hova bukd ki a rosszízű lőrét, |
hogyha nem a mérget! – szaporán köpködve utána. |
Mert ami tegnap láng, ma hamu; ami tegnap erő volt, |
ma puhaság; keserű, ami édes; gyáva a bátor; |
jó, ami rossz, – mert nem bizonyos, nem örök, csak a forgás, |
mert nem az istennek, nem a múzsának – minekünk szól: |
mulandóknak a dal már! Vagy legyek én fali naptár! |
Hullunk, mint a szirom. Mit bánjuk! Mit ledobálunk, |
attól gazdagodunk! Meghalnék, hogyha megállnék |
s nem tudnék hitevált szókkal is ejteni tisztán |
jót, igazat, bátrat – maradandót! És ilyet újra: |
Testvér! Munka! Magyar! s ismét és újra: Szabadság!
|
Tépd le kemény kézzel napi új prédád, fiatal szél, |
szélkarú ifjú idő! Zörgesd meg a magvat a puszta |
őszi virágfőkben. Mire jó énnékem a dísz már? |
|
|