Az új költőkhöz

Minden írás napló –: kötelezvény lett! Ha betűt látsz,
lássuk a dátumot is! – ahhelyt az jusson eszedbe.
Mert mi a szó pusztán? Csak üres flaskó! Az idő tölt
színt, ízt és zamatot bele s ő is érleli szesszé.
Itt ez a cimke:
Itt ez a cimke: szabadság vagy
szabadság vagyItt ez a cimke: testvér vagy ezek, hogy
munka, magyarság vagy teszem ez: népjog, felelősség
gyorsan az ablak elé! Mi az évjárat jegye rajta?
Azt vizsgáld legelébb, nehogy aztán már tele szájjal
azt kelljen nézned, hova bukd ki a rosszízű lőrét,
hogyha nem a mérget! – szaporán köpködve utána.
Mert ami tegnap láng, ma hamu; ami tegnap erő volt,
ma puhaság; keserű, ami édes; gyáva a bátor;
jó, ami rossz, – mert nem bizonyos, nem örök, csak a forgás,
mert nem az istennek, nem a múzsának – minekünk szól:
mulandóknak a dal már! Vagy legyek én fali naptár!
Hullunk, mint a szirom. Mit bánjuk! Mit ledobálunk,
attól gazdagodunk! Meghalnék, hogyha megállnék
s nem tudnék hitevált szókkal is ejteni tisztán
jót, igazat, bátrat – maradandót! És ilyet újra:
Testvér! Munka! Magyar! s ismét és újra: Szabadság!
Tépd le kemény kézzel napi új prédád, fiatal szél,
szélkarú ifjú idő! Zörgesd meg a magvat a puszta
őszi virágfőkben. Mire jó énnékem a dísz már?
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]