Parasztpárt

– Hol hálunk meg? Hol megállunk, hol elér az este! Futott a tehergépkocsi, közel lett a messze. S lett messze a közel újra, sorjáztak a falvak. Hálás miatt nem éreztünk itt sem aggodalmat. Sorjáztak az ismeretlen falvak, tanyák, puszták, mint a gyöngyszemek – mi húztuk beléjük a cérnát! Nem aggódtunk, hol is hálunk, mit eszünk estére, közel otthon lett az ország minden messzesége. Ott hálunk meg, hol megállunk, azonmód, mint tegnap, bekopogunk, hol világos, fényes még az ablak. – Megmondjuk nevünk az első parasztpárti tagnak… – Bizonyos, hogy adnak szállást. – Vacsorát is adnak! Leterítenek, ha nincs más, egy jó nyaláb szalmát. – Született így máshol is már egy nép és egy ország. Úgy születik, ahogy hajdan reméltem, akartam, öccsét, bátyját érzi lassan magyar a magyarban. Egy szép, egy új egyház épül, Oltára, az oltár bárhol ott van, hol úgy érzed, mintha otthon volnál. Mintha apád, anyád nyitná elibéd az ajtót, mintha apádnak, anyádnak kezdenél te is szót. Futott sírva nagy Bercsényi kastélyból, hazából. Futott házról házra vígan itthon Rózsa Sándor. Beh szomorú, hogy ő tudta, csak ők itt az útat, az egyetlent – azt keressük meg mi is magunknak! Az a nehéz, az az ösvény! Egy rossz lépés félre, s Kárpát nélkül, hágó nélkül hullsz vak sötétségbe. Mit ér hatalom s dicsőség? mit a száraz morzsák? Szívszerint kell, vagy sehogysem minekünk az ország!