Buda, 1945. május

Jól esik itt a rom között
ülnöm mégis, az otthonomban.
Nap süt, odaát tál csönög,
mert csak a ház fele van romban.
De én ezt választom, a félig
nyilt falú-tetejű szobát.
A kerti hármas sír se rémít,
én ástam nektek, katonák.
Összedobált székek és képek,
földre hányt könyvek, bútorok –
letörölöm a törmeléket
egy hű asztalról, így írok.
Ládán ülve itt írok és itt
olvasok, innen hallgatom
a madarak csevetelésit
s kislányomét az udvaron.
Elképzelem (s ez a valóság)
egy ország rom-csúcsán ülök.
De enged már a szomorúság –
Bár a jajok, bajok, dühök
fölcsapnak rám, fröcskölve-zúgva –
Ülök a tenger mult felett
s szeretnék énekelni újra,
mint a madarak s gyerekek!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]