Budáról nézve

Fekete üregek sora, amelyekben nem csillan ablak. Kivert szemmel áll a Dunánál, Pest városa vakon pillantgat. Csak áll és áll és konokan csak vár és vár és szinte lépne, feléd, jövendő? vagy – egy lépés – lába elé a víz-örvénybe? És emeli üres szemét az üres égre s szinte koldul. Mit hajítsak, ha semmim sincsen, tenyeredbe vigasztalóul? Kiűztél, tetted helyemül a nádast és a pusztaságot, hogy hangozzék szavam hiába. Add a kezedet, megbocsátok. Kivetett, elűzött faluk üzenetével jövök hozzád, mostohánk, akiért pirultunk: vár még egy ország, magyar ország.