Hidak

A legszomorúbb látvány ez volt: a betörött gerincű néma hídak a két város között, ahogy feküdtek sorban, mint leölt állatok a bűnben és mocsokban ők, az ártatlanok. Óriás mészárszékre kelt vörösen a nap: a szem azt hitte: vérük a nap-festette hab, ahogy hevertek, holtan, lehulltan, miután kínjukban felugortak azon az éjszakán. Lesz kor, hogy talpraállnak, hátukat megvetik s te – akkor ez lesz álmod – uszítva intsz nekik: üvöltsenek bosszúért és ágaskodjanak, mert mi a rend, ha mindig ő tűr, az áldozat? De ők csak állnak, állnak (egy tagjuk nem remeg) a futó folyam és a futó idő felett!