Megy az eke

Megy az eke, szaporodik a barázda, mintha egy nagy könyv íródnék olvasásra. Papirosa a határ, a tengerszéles, a tolla meg az a szegény öregbéres. Megy az eke, telik a könyv sorról sorra. Én vagyok az egyedüli olvasója. Én tudom csak, mit jelent ez és mit ér ez, először szánt a magáén az a béres. Megy az eke a felemás két tehénnel, mintha menne édesanya kisdedével. Elkerülik a páncélos roncsát bölcsen; legyen az a magyarázó kép a könyvben. Megy az eke, megy a magyar sorról sorra lankadatlan, mintha puszta szerszám volna. Fogy az ugar, nő a szántás telve-terjed. Magyarország, így írják a történelmed. Ki az a kéz, ki az a nagy névtelen toll? Megvárom, míg kifordul a mesgyesorból, hadd szorítsam a kezembe valahára – De meg sem áll, de csak int, hogy még mi várja.