Nyugat felé

Nyugat felé, nyugat felé micsoda áradat, gyerek, kutya, szekér, csikó, hídlás és ól szalad. Hová, hová, hová, hová, magyarok, magyarok, elfogy, ahogy Tisza, Duna ott hátul elfogyott, elfogy elől is a határ, fiatok házhelye. Azután már a semmi vár, abba futtok bele? Aztán –az Óperencia! a német szakadék! A Vég, mellyen túlról haza nép nem tért soha még. Elfogy az ország: veletek nyúlik, szakad, csobog. Veletek mennek a dűlők, a falvak, templomok. Nem lesz magyar a föld, amely magyartól megürül. Mit ér magában az üveg, ha a bora kidül? Egy ország ráng mögöttetek veszejtve véreit – egy ország megnyitott ere lüktetve vérezik. Meddig? S miért? S kiért? Kiért? Magyarok! Magyarok? Beh szomorú, beh keserű: kettőt kell halnotok!