A családom nem apámé, anyámé |
s az sem, mit hozzám lányom vére köt. |
Jó melegség volt a hús-vér karámé – |
Ma az hevít, ha rajta áttörök. |
|
Közelgő elmúlás, ha ellenedbe |
erőt lelni őseim keresem, |
biztatva Arany néz vissza szemembe, |
hogy az én törzsem sem érdemtelen. |
|
Hogy van remény az eredetben… S Tolsztoj |
s Petőfi bólint rokon-ismerősül. |
S szívem egy percre menekül a rossztól. |
|
S nem törődve, hogy számba ki vesz itten: |
paraszt rokon, ki kérkedve erősül, |
győzöm, hogy csupán embernek születtem! |
|
|