E. A. halálára

Nem ember, hanem csak az emberek: az aljasság fagy-szele ölte meg, kik megtagadták, bomlott magyarok s bomló zsidók, kiket megtagadott. Mert megtagadott mindenkit, csak őt magát nem, akit most büszkén megölt. Elvitte lényét tisztán, kényesen, nem hagyott munkát hóhérára sem. S mi játszunk tovább. Íme, hogy szakad a fésűs zápor: fésültesd hajad, törülközz a nap keszkenőibe, vár téged is a föld korgó bele. Legyen erőd, hogy az örök mocsár förtelmeibe tisztálkodva szállj, fényesen frissen, égre a fejed – A többi gondja úgysem a tied. Ezt gondolom s ezt: ennyi csak, amit halála árán a férfi tanít? Élet, halál nem okulásra van. Siratni tán – bár az is hasztalan!