Két emlék

1. Hídon Tízen vagy tizenegyen: a kis társaság   az esztergomi dóm-hegyről jövet az országútra érve egy percre megállt   egy lámpa alatt – ottan áll ma is – szélén Babits-csal; hajadonfővel haladt   kockás kabátban; nem feledtem el sem őt, sem öltönyét, sem félszeg mosolyát…   Minden mást elnyelt a hamar idő, azt a napot, az út végét és elejét.   Csak az a perc maradt meg, amidőn az útra értünk, csak az a kis útdarab   maradt meg emlékemben. A futó idő felett mint felmagasodó hid áll   ívén Babits-csal, ahogy mosolyog, fedetlen fővel, félszegen, a győzelem   leronthatatlan szobraként.   2. Győztes óra Álltunk Mihállyal a hegyen, a szőllőkben Szekszárd felett, hajunkat hűvös szél dobálta, s elnéztünk a síkság felett, az idő felett, mely alattunk folyt a Dunával, a Sióval, aztán lejöttünk s mi is folytunk az időkkel és a folyókkal, de az időből egy darab föntmaradt a hegyen örökre, lelkünk jobb része föntmaradt, de a völgybe az sose jött le; mint hadvezérek a futó ellenség hadai felett állunk Mihállyal a hegyen, frissen minden folyók felett; lent népek, országok bomolnak, eltajtékoznak nemzetek, szolga telek szennybe csurognak, jön a szabadság-kikelet, mint őrszemek, rendíthetetlen állunk a kőkereszt felett egy ifjú nővel s kisleánnyal s bajunk már semmi sem lehet. 1943