Légy

A körte már megérett, de le még nem esik. Az őszikék zenélnek reggeltől estelig. Érett, nehéz a nap már, húsos, puhára tört, de még magasan himbál a felhők lombja közt. Csak a fű, a nemrégen oly dús, fényes, puha, csak az teng-leng szürkésen, mint vénember haja. Még piros-pozsgás férfi fején a szürke haj, lobog a fű, a réti ezüst szálaival. Járok az őszi füvön, a száradó gyepen, az ősz, óriás földön, a rettentő fejen. Bottal (betegen újra) rossz lábam félve lép. Megyek, mint füle-orra csüggeteg őszi légy. Mi vár rád még, megőszült föld? Még ezt kérdeném! Mi vár ránk még, megőrült fő, mit szánsz még nekem? Egykor azt hittem, én is egy ötleted vagyok, egy csepp öröklét mégis –: egy lélek! Szállhatok!…