Korforduló

Tegnap megölelt volna, ma megfojtana, elkapta az ár, a kor, a politika; szíve, az apró turbina azzal teli s nem tudja jobban, mint a gép, mi kergeti. Szívek és arcok és agyak fordulnak át és át, ahogy bent jár az ár s a géplapát; ezer, százezer dohogó, serény üzem vesz körül, zúg s mind, mint a gyár, egyet üzen. Gyárak s gyártmányok az idő két oldalán! De énnekem a nap s a hold s a föld anyám! De énnekem a nap s a hold a rokonom s törvényünk egy: bár haladok, nem változom! A ló mindig ló és a sas- madár: madár. Tegnap oly pontos gép, de te mi vagy ma már s mit mérsz, mit hajtasz, mire jársz még holnapig, és mire állít be, aki majd megjavít? Társam vagy? Hordom arcodat. Hogy rejteném! hogy ami tied, ne legyen semmi enyém. Ne legyen inkább semmim is, nagyon elég, amit már adtál eddig is, emberiség! Vigyen az idő titeket hova akar, én megállok az ég konok barmaival, aludjam oroszlán fején, mint Dániel, hogysem még fajtámból legyek társ bárkivel.