Örök éjszakában

Kopognék ajtódon alázatosan. Az ajtód sem lelem. Zörögnék kövön, felhőn, sziklaszálon. Az mind csukva nekem. Hozzád az utat sem találom, mondják, itt rejtezel a fűben, fában s kék gyümölcsben – lakod ki nyitja fel? Nyitom, töröm, veszem a számhoz, mi kezembe kerül s elejtem és – ha volna merszem felsírnék gyermekül. Őszen maholnap, ritka hajjal játszom, feszegetem a titkod – dörrenne, mint bomba! Az sincs, veszedelem. Csak rend, fegyelem van, sivárság, mint a börtönben, mint a rácsos, párnázott cellában, hol az őrült kering. Napok és csillagok és holdak és dongva le-leszállt üstökösök vigyázzák bennem az örök éjszakát.