Csak ne kelljen halálba menni

Csak ne kelljen halálba menni, mi minden tudnál még itt lenni; hogy adnád alább fokról-fokra, kapásnak lenned is jó volna; te gróf, ki oly grófnak születtél, lakáj lennél ten személyednél, gyűrűket, karórát leraknál, kocsisként lovakat vakarnál. Csak a koporsót rád ne csukják, hogy gyűrnéd zsellér ingnek ujját, te püspök! S te főhivatalnok, hogy köpnéd lapátra a markod! Hova tünnek a holtak innét? Ökröt vezetnél, csak hogy itt légy; nem egy évet, de többet száznál kutyapecérként elszolgálnál, öreg csiszárként sáros éjen utaznál vásáros szekéren, vagy lépnél még lentebb is annál, segédnek téglát adogatnál, vagy kint a jeges udvarsarkon belet mosnál, mint koldusasszony, mert beállnál bár vénasszonynak, mennél négernek, eszkimónak, bár törpének vagy bolondnak már elmennél, csak hogy megmaradjál. Nem bánva emberi formádat, beállnál énekes madárnak. Elmennél fürjnek is, hollónak, tigrisnek, csikasznak, vak lónak, akár pondrónak… rózsafának! rózsavirágnak és fűszálnak, s amiből ők tolulnak, jőnek, mezőnek, lucskos puszta földnek.