Kórházban, hajnal előtt

Fekszem sötét szobában,
fekszem hanyatt.
Félnék talán, de félni
azt sem szabad,
azt sem lehet:
a halállal kell néznem
farkasszemet.
Mit hoz a holnap, mit hoz
a perc is itt?
A végzet – csüngő szikla –
rám eshetik;
rámront a Vad;
isten szörnyű pillái
rámnyílanak.
Bújnék a súly, a szem s fog
dühe elől.
De az pusztul itt épp el,
ki menekül;
sorsa alól
félre épp az nem bújhat,
ki meghajol.
Nincs halál, mondom, mert a
nincs nem lehet.
Tekintetemmel tartom
fönt az eget;
mint bányarab,
ha karral, kézzel küzd már
a rom alatt.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]