Körülvettelek…

Körülvettelek, ahogyan ezer karjával a világ, féltve, becézve, nyugtalan, ahogy a víz, a lég, a fák. De nem nyugszik most sem a vágy, hogy megláncol, hogy megfogan, betölti tested otthonát és szíved alatt társa van. Átszállunk majd nyomtalanul rajtad és benned; lekonyul a szolgaságba szép fejed, de mint ág, ha terhét veti, megint a menny ég kell neki, mert ami él, csak – átmenet!