Újszülött

Ilyen kormos hajjal angyal, angyalom, honnan jöttél, messzi és legközelebbi kedves rokonom? Óriásként, felhők közül, félszegen hajlok rád köszöntőn, köszöntlek e földön, pici idegen! Nem hall még, nem lát még, roppant anyaméh ez a világ néki – – Jobb volt az a régi! sírja fölfelé. Szeme ferdén szétáll, mintha kínai lett volna s most fogna csak a magyarokra hasonlítani. Mintha most érkezne, elvétve a célt, Kínából, Japánból, egy ősi hazából örökségiért. Füstös mennyországból havas hajnalon most érkezett messzi és legközelebbi kedves rokonom, hogy mennék eléd én, hogy menne anyád, hogy neved, vallásod, országod, lakásod, hamar megtaláld. Ide küldtek, mint a cím a ládikán, ide szól e homlok, szem, száj, ilyet hordott anyám, nagyapám. Száz közt, százezer közt, azon hirtelen, akármi a próba, megismertem volna: ezt küldték nekem! Itten vagy te otthon, most s mindenkoron, itt bontja ki minden értékedet isten, drága csomagom. Mint csillag a vízre, lomb közé a fény, kerek arcod ebbe a népbe illik be itt lesz jó helyén. Itt lesz hazád, házad, anyád, itt leszek apádnak én ködlő jövőmmel dúlt költő, míg el nem veszek. Karollak, karol majd más is, nemcsak én! Itt vár, mint a kezdet, a vég, meg a gyermek, a végső remény, kormoshajú kislány, pici mongolom, ó titkosan messzi és legközelebbi kedves rokonom!