Próba-halál

Mint ahogy, ha közel az ellenség s a tengeralattjáró elmerül, elsüllyesztett engem a betegség térről, tájról, emberek közül. Kék-opálos tejszínű világban úszom és kóstolgatom halálom; álom felett, ébrenlét alatt lenn lengek meleg, édes ős elemben. Lélekzeni elmémmel, szívemmel volna cső fel, itt a telefon. De nem izgat az élet, az ember, híreit félfüllel hallgatom. Száll a gépén, küzd, előz! – Mit mível az idővel, melyet végül is nyer? Akkor megint idő-űzni futkos, akkor meg a célja elől bujdos. Nem felülről, alulról tekintve vagy mulatság ember-forgatag. Őseinket mosolyogva szinte látom én, ahogy lenn nyugszanak: mint mi a lány-térddel ékes ágak alá, alánk ők úgy kandikálnak. Áll az isten fönt zordan a vártán; annál többet röhög lenn a sátán! Próba-halál a szórakozásom, hevergetem ki a temetőt; találgatom, kinek is hiányzom, ki mélázna el sírom előtt s elhessentve az ijesztő képet, vigyorodat arcomról, enyészet, ki gondolja: épp csak lemerültem? s feljöhetek másutt, más időkben!