Forgószél
Megrántja, mint végvásznat széthasítja |
|
a szél a könnyű kék tavat, |
felkapja, rögtön vissza is hajítja, |
|
A szilva elhullt, már a körte sárgul, |
Hideg sikongás lesz a muzsikából |
|
Még vízreszállnánk, de a két vitorla |
|
tengerre vágyik, elvadult. |
Lázong s megnő a táj, ahogy leszórja, |
|
A dombon medve, égen óriás hal |
|
és medvék és halak megett |
az első jel: csuklással, horkanással |
|
Negyven leszek. Gyerünk. Nem értem én sem. |
|
De nem riaszt, de vállalom. |
Követ leszek talán s kezed fehéren |
|
Elválik egykor, ki miért akarta |
|
mindezt – s ha nem válik is el! |
Tanultam így is: nem várok szavakra, |
|
Gyors oszlopot gyúr a szél az avarból |
|
s futva a vízre rakja ki. |
Felnyúlok én is tán, ha összemarkol, |
|
Semmi felettem és semmi alattam. |
|
Mint a forgószél, ott a szél, |
kerengek – merre? Csak te légy karomban; |
|
|
|