Szabad halott
| Mind fönnebben, mint messze |
| harsognak örök mondandókat. |
|
| A test széthull, de rángnak |
| a holt nyelvek, mint lángok, |
| szentlélektűzként szállnak |
| kiált, zeng, ég, ropog a nemzet! |
|
| és szelíd szád milyen vad, |
| nagy mondat s fent kizengi |
| értelmét az ős küzdelemben! |
|
| S várj sorodra. Míg élsz itt, |
| ne bánd, hogy szód nem értik: |
| felelhetsz majd – halottan! |
| a szorgos csönd; és földob: |
| ott álld a harcot – mozdulatlan!) |
|
|
|