Háborús délután

Piheg a kukorica nyelve, mint kifúlt ebé, ha megáll. Csend van. De egy kis drótfonál: egy rádió horga az enyhe csendből hány dörejt, hány halál- jajt kapna ki és üvöltetne; hány hírt, amely csak partravetve eszmél: visong és rúgkapál! De csend van, alig likgatott egy vakkanással; terebélyben áll ez a csend. S be jó, hogy ott az égen is, mit gépnek néztem, nem ember műve! – Szárnyait lebbenti, sassá változik!