Betyártanya

Gyepen ülök, füst megy kéken fönt az ágak vörösében, akár egy betyártanyáé, de csak a cigarettámé. Száll a levél, csönög, pönög, átlátni már a fák között, kilátni már az erdőből, kilátni az esztendőből. Mennyi kapu, ajtó, ablak, nem akarom, hogy kijussak, közepébe visz a lábam – hogy a túlsó végét lássam! Tágul az út jobbra-balra. Szűkül a kör napról-napra. Kicsi, kisebb ez az erdő; de még kisebb az esztendő! Mint kiről a tetőt rántják, nézem a nyár pusztulását, nézem az év beomlását, gerendái zuhanását. Morog ott kinn három ember: kezdi dolgát a szeptember, várja sorát morcos kedvvel, a november, a december. Moccan a szív, moccan, mintha hajdan madáré volt volna, de csak forog, de csak búna valami medve-odúba.