Nem gépkocsi

Nem gépkocsi, csak egy kicsi fakó szekér, parasztkocsi döcög velem, alig zörög, por se kél a kerék mögött. Mondanám is, ahogy máskor, elmaradtam a világtól, de nem szólok, de csak nézek, mivel inkább én előzök. Hátranézek, ahol jártam, milyen verseny a világban! Füstölt a föld, megforrt az ég, kavarja, mint kanál, a Gép. Ahogy az a kanál fordul, mind a nemzet összetódul, szétáramlik hátán-hegyén, akár Dzsingiszkán idején. Kígyózik és marja egymást, készít egy új népvándorlást, fut fegyverrel, halni készen, valahogyan el ne késsen. Válts te kocsis még lassúbbra, hagyd a lovakat magukra, ne bánd azt se, ha megállnak, tépik a leveles ágat. Ha farkuk jár csak légy-űzni, szép délután ez az őszi, madár kiált a zajon át, hallgassuk az idő szavát. Az időét, a jövőét, ezt a kései pintyőkét. Fujja a bokorba bujva, amit száz év mulva fujna. Mit ezer év mulva fütyül, s elfütyül most előlegül, vigaszul annak, ki tűr még. Most fizet nekem a hűség. Barna a fény még hajamban s azt hihetem, rég meghaltam, olyan csendes, tiszta minden. A jövő is mult a szívben. Közel ide már Ozora lágy kenyere, hűs óbora, szapora szó, jó vacsora – Vigyük ezt a békét oda. Ha kérdezik, mi lesz holnap, legyen erőm, mosolyogjak. Oly szörnyű lesz, nem is állja, ki már most meg nem bocsájtja.